IV12.jpg

Számtalan cikket lehet fellelni a helyes viselkedéssel kapcsolatban az interneten. Mit fognak kérdezni az állásinterjún, hogy írd meg a CV-d, miként kontrolláld a testbeszéded- hogy párat említsek. Bár már talán unjuk is őket, a valóság azt mutatja, sokan még sincsenek tisztában alapvető íratlan szabályokkal, legyen szó álláskeresőről vagy munkaadóról.

Nemrég leültem pár ismerősömmel egy kávéra, ahol egymás szavába vágva soroltuk a néha ciki, de mindenképp tanulságos történeteket. Név nélkül. Nézzük, hogy ne csináld semmiképp.

Relax az interjú előtt

Pár éve történt, hogy az egyik termelő cégnél dolgozó HR-es ismerősöm interjúra várt egy fiatalembert. A jól szituált srác az ablakból merengett az udvarra. Ekkor még nem keltett feltűnést. Kissé lazán, hanyagul vágódott le a székre az interjúztató elé, széles mosollyal az arcán. A vontatott, szinte filozofikus beszélgetés során a pupillájára nézve már kezdett gyanússá válni az interjúztató számára.10 perc után kért egy pohár vizet, aztán még egyet és még egyet. A kabátjából kicsusszanó cigi papír végleg lebuktatta: hm, lehetséges, hogy nem beszívva kéne járni állásinterjúkra?

Ne mindig hallgass a belső hangra

Az egyik legelképesztőbb történet a jelenlévő fejvadász barátommal esett meg, aki örült, hogy épp bőrrel megúszta az állásinterjút. Egy önéletrajz és telefonbeszélgetés alapján teljesen átlagosnak tűnő informatikust hívott be egy találkozóra, aminek röpke 10 perc után vége szakadt. Pár általános kérdés után a srác ugyanis furcsán kezdett viselkedni. Segítőkészséget tanúsítva a fejvadász rákérdezett, hogy jól van-e. Mire a jelölt arra hivatkozva, hogy zavarja a fejvadász hangszíne és még különös hangokat is hall, felpattant és kirohant a szobából.

A magabiztosság mintaképe

Nagyon sok manapság az elkeseredett álláskereső. Magam is voltam már az. Talán látszódik rajtam a segíteni akarás, de amikor kezdő koromban egy érdekes pozícióra interjúztattam egy jelöltet és végigbeszéltük 1 óra alatt a szakmai tapasztalatát, hirtelen megnyílt. Elkezdett mesélni a válásáról. Majd a hiteleiről, aztán az anyukája porcműtétéről. Nagyon szimpatikus lehettem számára, mert a végén még a nyakamban lógó órát is próbálta közelebbről megnézni. Na, ekkor kértem meg, hogy fáradjon ki az ajtón.

Alkalmas, egy másik pozícióra

Szerettem pályakezdőket interjúztatni. Mindig igyekeztem figyelni arra, hogy bárhogy teljesítenek, pozitívan, de a tények tudatában térjenek haza az első komoly megmérettetésről. Csakhogy a mai pályakezdők már nem olyan ijedősek, mint ahogy elképzeltem, viszont annál kevésbé gondolkoznak.

Fejvadász éveimben találkoztam egy fiatal hölggyel, aki rendkívül magabiztosan beszélt. Egy gond volt csak vele. Egy szigorúan adminisztratív és monoton munkára jelentkezett, de végig azt próbálta bennem tudatosítani, hogy milyen kreatív személyiség és az álma, hogy marketinges legyen.

No de ne higgyük, hogy a munkaadók oldalán mindig minden flottul megy…

A szakik

Az egyik kávékedvelő barátom hosszú álláskeresés után megtalálta álmai munkáját, de előtte még részt vett egy idegfeszítő interjún egy neves cégnél. Időben érkezett, ahogy mindig. Fessen, felkészülten. A recepcióról rögtön egy tárgyalóba irányították. 20 perc várakozás után szólt neki a recepciós hölgy, hogy késni fognak az interjúztatók. Ekkor kért egy pohár vizet, hiszen az nem járt csak úgy alapban. Egy órás várakozás után érkeztek meg az interjúztatók: két, farmeres, húszas éveit taposó férfi. Az interjú alatt eltévesztették a nevét. A munkakörről nem tudtak túl sokat elmondani és végig olyan magától értetődő részekre kérdeztek rá, amelyek világosan kiderültek az önéletrajzából. Valószínűleg nyűg volt számukra az interjúztatás, de akkor miért kezdtek bele?

Teljes körű tájékoztatás

Több mint egy hónapja volt egy interjún a beszélgetés másik résztvevője egy fejvadász cégnél. A recruiter kiemelte, hogy ritkán találkozik ilyen jó jelölttel és azonnal továbbítja az anyagát a megbízó céghez. Kérték, hogy számítson rá, hogy következő héten behívják a céghez. „Nagyszerű, egy cég, ahová szívesen járnék dolgozni, a munkakor is 100%-ig megfelel”- gondolta magában. Több héten keresztül várt azonban arra a bizonyos telefonra. Írt egy e-mailt a fejvadásznak, semmi válasz. Felhívta, csak blablázott: még ő is vár a visszajelzésre, de majd a jövő héten többet fog tudni. Aztán kapott egy elutasító mailt, helyesírási hibákkal tűzdelve és egy apró csavarral: a figyelmes recruiterek ugyanis másolatba rakták a többi jelöltet is, ráadásul kétszer megkapta az elutasító e-mailt két különböző "listán".

Az alapos főnök

A beszélgetés egyik résztvevője még a pályája kezdetén járt egy kisebb cégnél a kilencvenes évek elején, amikor még szinte szó sem volt HR-ről. A tapasztalt, erőskezű cégvezető hölgy alaposan megizzasztotta furcsábbnál furcsább kérdéseivel. Hosszasan elidőztek a váltások okain, rákérdezett arra, hogy mikor szeretne gyereket. Majd arra is kíváncsi volt, hogy mivel foglalkoznak a szülei. Már ezek is kezdték súrolni az interjú etika törvényeit, de a hab a tortán csak a végén következett. A vezető ugyanis kifejtette, adja meg a horoszkópját, mert asztrológiai szempontból is feltétlenül passzolnia kell az új munkatársnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriercafe.blog.hu/api/trackback/id/tr165234016

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem kertelünk, vagyis kertelünk, közben tervelünk 2013.04.19. 08:30:04

Jutott eszembe számos, szebbnél szebb gondolat, de aztán úgy döntöttem, higgadtság, higgadtság. A bürokrácia posványa újra és újra lehúz, úgy tekintenek rám a belőle burjánzó teendők, iratok, benyújtandók, készítendők, mint Frodóra a Holtláp tartósítot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blash 2013.04.19. 09:01:54

Miféle nyakban lógó óra?

Zabaalint (törölt) 2013.04.19. 09:16:32

"A vezető ugyanis kifejtette, adja meg a horoszkópját, mert asztrológiai szempontból is feltétlenül passzolnia kell az új munkatársnak."

Mert az önéletrajzban ugye nem szokott születési dátum lenni. Fake!

Kono 2013.04.19. 09:22:46

Bár nem érzem magam hülyének, elég nehezen értelmezhető néhány részlet. Sokat javítana a poszton a kicsit olvasmányosabb kifejtés.

KarrierCafé 2013.04.19. 09:29:44

@Kono: Nem akartam túl hosszúra nyújtani, de jogos

Kono 2013.04.19. 09:33:59

@KarrierCafé: Én is csak azért írtam, mert egyébként érdekes volna.

Don Quixote de la Ferko 2013.04.19. 09:44:44

Vigyorikám, pont nem ezt írtad:

Cím:

"Relax az interjú előtt"

Következtetés:
Interjú előtt relaxált a csóka.

Végköovetkeztetés:

"A kabátjából kicsusszanó cigi papír végleg lebuktatta: lehetséges, hogy nem beszívva kéne járni állásinterjúkra?"

Eredmény:
A csóka cigizett előtte, és mint azt jelezted, idézem "beszívva" ment meghallgatásra.

Szóval maradjunk abban, a "relax" és a "beszívva" két külön állapot.
Az egyik elérhető nyugalommal, a másik, mint azt jelezted csak "beszívva", és mint a "nem beszívva kéne" szóösszetétel jelzi, azt feltételezted, hogy úgy ment, amit alátámasztottál a kilógó cigipapírral.

Még mindig kevered a fogalmakat.
"Relax" nem egyenlő "beszívva"
Fordítva lehet, de akkor nem jó a címadás.

WildBear 2013.04.19. 09:46:54

Az ÁLTALÁNOS, hogy az elutasító email-ben cc-be teszik a többi jelöltet.

Roan 2013.04.19. 09:48:43

@Zabaalint: Óra perc is kell, ha pontosat akasrsz készíteni. Egyébként meg van, aki csak annyit ír be, hogy életkor: 30.

2013.04.19. 09:49:39

Az itt leírtak csak megerősítik bennem azt az érzést, hogy a háereseket egytől egyig le kellene lökni a Taigetoszról.
Naplopó, ingyenélő banda. Broáf.....

Roan 2013.04.19. 09:53:04

Ilyen "nagyon jó vagy, számíts a következő körre, majd mégsem" típusú történetem nekem is volt. Meg egyszer, mikor a jövendőbeli ukrán főnök telefonos interjú időpontja után 1 órával hívott, majd aztán a személyes interjú is valami zűr volt az időponttal, mert 1 órával későbbre vártak...

Terézágyú 2013.04.19. 09:55:09

Egy kicsivel többet kell ene foklalkozni a hellyes irással, kedves háeres.

tjunior 2013.04.19. 10:05:19

@Don Quixote de la Ferko: az első sztori az kb olyan ahogy egy átlag ember aki sosem próbálta, elképzeli a füvezést, és még a cigi papír is kilógott HI-HE-TET-LEN :)

vernarancs 2013.04.19. 10:06:05

Ez eleg lapos kis iromany.

aristocat 2013.04.19. 10:07:43

@Zabaalint: egy ügyvéd a második kör után arra az okra hivatkozva utasított el, hogy egy napon születtem a csajával és ez, hogy egyforma a horoszkópunk monotonná tenné a napját.
kértem, hogy adja írásba, de nem tette.

Kopasz Szuzukis 2013.04.19. 10:15:28

Vállalati háeresünk megkapta az egyik részleg munkaerő igényét: diplomás, doktori fokozattal rendelkező, angolul beszélő munkatársat keresnek. Sürgős, tehát lehetőleg egy hónapon belül betöltendő az állás. Háerpityu bevágta a paksamétát a fiókba. Majd, mikor rátelefonált a részleg vezetője, hogy másnap lejár a határidő, kapta elő. A beadott jelentkezési lapokból gyorsan kiválasztott egyet, és interjú nélkül ráütötte a pecsétet: felveendő azonnal. Az illetőt másnapra be is hívatták, hogy jelentkezzen, és vegye fel a munkát.
Akkor szembesültek a ténnyel: az illetőnek valóban megvolt minden végzettsége, sőt a doktori fokozatát egy neves külföldi egyetemen szerezte. Sportolt is és aktív természetjáró volt. Csak épp 2 hónappal hazatérte után egy túra alkalmával egy fertőzött kullancstól enkefalitiszt kapott, minek következtében gyakorlatilag egy 14 éves gyerek mentális szintjére zuhant vissza, azzal a különbséggel, hogy kb. 2-3 percig volt képes bármire is koncentrálni. A jelentkezési lapját a szülei adták be, mondván egy irodában csak ellesz valahogy.
Ha a tá háeres vette volna a fáradtságot, és behívja egy interjúra, kb. 10 másodpercen belül kiderült volna, hogy gond van.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 10:23:19

@WildBear: Nem általános, ez a bunkóság teteje és nem biztos, hogy adatkezelési szempontból megfelelő (minden jelölt látja a többi jelentkező e-mail címét).
Amire te gondolsz, hogy BCC-be (titkos másolat) szokták rakni az elutasított jelölteket ott, ahol nincs normális HR rendszer automatikus e-mail küldéssel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 10:27:04

@Kopasz Szuzukis: Az nem csak a HR hibája, ha egy doktori címet igénylő, feltételezhetően kutatói állásnál a vezetőt nem érdekli, hogy ki lesz a beosztottja. Ha a vezetőnek mindegy, akkor a HR-es minek dolgozzon? Már ha igaz a sztori...

Achilles 2013.04.19. 10:30:32

@SamSem: engem kimondottan iritál mikor egy huszonpár éves fontoskodó, a nagy gondolkodástól eltorzult arcú személyzetis vizsgáztat, tesz föl sablon kérdéseket és vár sablon válaszokat - mást értelmezni nem is tud. Hát, kell egy berráció hogy valaki HR-es legyen.

WildBear 2013.04.19. 10:33:08

@Távmunka blog: Nem a BCC-re gondolok, hanem a CC-re (Carbon Copy): rendszeresen jönnek vissza úgy elutasító levelek, hgoy látom a többi címzettet.

oleszt 2013.04.19. 10:38:14

@Zabaalint: én nem írok bele, sem kort, sem szül. dátumot, pedig még csak 35 vagyok

oleszt 2013.04.19. 10:46:46

Etikai okból nem kérdezheti meg mikor akarok gyereket? Hány olyan huszonéves hp HR-essel találkoztam, aki azért nem vett fel mert már volt kettő, és mellesleg nem akartam többet? Költői kérdés volt, nagyon sokkal. De ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy ha neki lesz gyereke, a hp HR-esek nem fogják fölvenni sehova.

Szelid sunmalac 2013.04.19. 10:49:54

Meg csak az elso bekezdesig olvastam, de mar itt kamu. Eloszor is, a duvezes egyaltalan nem latszik a pupillan! Amire te gondolsz az az eki, esetleg kristaly, de azoknak igen mas hatasa van. A nem szomjas leszel, hanem ehes. A szemed max voros lesz, de ha szemcseppet hasznalsz a vilagon semmit nem veszel eszre. A papir pedig semmit nem jelent, mert a cigi dragulasa miatt tomegesen ternek at vagott dohanyra es maguk csinaljak a cigijuket.

Alaister Grand 2013.04.19. 10:50:08

@Zabaalint:

Hát nem bizony, nem szokott. :)
Születési dátumot (lakcímet, családi állapotot) csak az öregek, meg a tapasztalatlanok írnak bele.

paroma 2013.04.19. 10:53:40

Nem olyan hajmeresztoek ezek azert.
Az interjuim 20%-an az interjun olvassak el az oneletrajzomat, nekem is kelett mar ugy interjuvoltatni hogy elotte kaptam meg az oneletrajzot, de szerintem ez nem is mindig fontos, vagy a megfelelo valaszok jonnek, vagy nem:)

Azonkivul ha nem szolnak vissza par napon belul, akkor nem kellesz.
10-bol 9-szer nem szolnak vissza, a kozvetitot sem erdekled tovabb ha nincs benned penz, ehhez hozza kell szokni.
Ha akarnak valamit akkor hivnak majd naponta 10-is:)

Szelid sunmalac 2013.04.19. 11:03:18

@Alaister Grand: Nem egeszen. Szuletesi datumot pont az idosebbek nem irnak bele! Ugyebar munkakepes es munkakoru emberekrol beszeleunk (leven allaspalyazat), es bizony a legtobb helyen ha a HR-es 45+ evet lat, mar dobja is ki.
Mas reszrol eddig minden fejvadasz vagy HR-es elso kerdesei kozt volt a kor es akar a cim is. Marpedig az elmult honapban vay 70+ telefonos interjun vettem reszt.

MacChicken (törölt) 2013.04.19. 11:17:45

@SamSem: Csatlakozom es egyetertek. Magyarorszagon a HR "szakemberek" elet es halal urainak tekintik magukat, holott sokszor olyan emberek sorsarol dontenek akik fenyevekkel vannak elottuk es felettuk mind szakmailag, mind pedig emberileg. Sajnos a legtobb HR-es nem tudja hol a helye.
Azert ez mas orszagokban nem egeszen igy van. A fejvadasz meg sem probalja pl. szakmailag megitelni az interju alanyat, mert nem felkeszult ebben a tekintetben, nem ert minden szakmahoz. A fejvadasz nem mas, mint egy kozvetito, aki alap dolgokat kerdezhet, de teljesen felesleges sokat rugoznia, mert 1. majd a szakmai vezetok eldontik, hogy szerintuk alkalmas-e az illeto a poziciora 2. az interjun es a CV-ben lehet hazudni sokat, ket het alatt ugyis kiderul mit tud valaki.
Nekem volt Magyarorszagon olyan interjum, ahol az amugy felkeszuletlen es nemtorodom fejvadasz HR holgyike megkert, hogy beszeljek a munkamrol. Kerdeztem, hogy er-e hozza. A valasz NEM, de kivancsi, hogy tudok-e rola beszelni. Mondtam neki, hogy majd szakmailag kompetenseknek beszelek rola, neki nem. Meghokkent. A CV-m tovabb ment, felvettek. A holgy utana egy nap haromszor kerdezte meg SMS-ben es emailben, hogy mi volt a cegtol a visszajelzes, mert annyira szetesett volt, hogy azt sem tudta mikor kivel beszelt es mirol.
Volt meg tobb hatalmas HR elmenyem is. Kiemelnem pl. a Generalinal azt a holgyet, aki nem tudta hogyan kell megszolitani az interju alanyat. Egyes szam harmadik szemelyben beszelt hozzam folyamatosan. Annyira felhuzott a stilusa, hogy egy idiota kerdesre - mi motivalja XY-t a munkajaban (az XY en volnek) - kicsit felhuzva valaszoltam. Ott es akkor tudtam, hogy eluszott a hely. Mondjuk nem bantam, mert ahol ilyen a HR-es, milyen lehet a tobbi...
Es igen! Kedves HR szakemberek, mi interjualanyok a legtobbszor az idiota kerdeseitekre, mint "Mi motivalja Ont a munkajaban?" vagy "Mivel osztonozne kollegait a jobb mukavegzesre?" legszivesebben elkuldenenk titeket a budos picsaba. Majd a legkozelebbi interjun furkesszetek a szemet az alanynak egy ilyen kerdesnel, mert ami atvillan az agyan az nem mas, mint anyukatok kulonbozo, szamara kedvezotlen helyzetekben.

2013.04.19. 11:22:01

Most nem azert, de a fuvezestol nem tagul a pupilla, hanem "beszukul" a szem (bedagad a szemhej), es eres, voros lesz a feherje - gyakorlatilag a pupillatagulas ellentete. A papirbol meg sima cigit is lehet tekerni, oh la la.

paroma 2013.04.19. 11:25:16

@MacChicken: Ilyen nincs hogy fejvadasz HR. Amit leirtal az egy kozvetito volt es kesz.
HR az egy osztaly egy cegnel, mint a konyveles.
Ez nem kotozkodes, de nem art ha nem keverjuk olyan emberek feladatait akiknek a munkajuktol fuggunk:)

2013.04.19. 11:29:58

@MacChicken: nekem a kedvenc allasinterjumon (egyik mobilcege kishazanknak) a HR-es holgyike kesett 20 percet - a leendo szakmai vezetom es a managere mar ezerrel interjuztattak. Majd a szakmaiak szavaba vagva bekerdezett par ilyen tipikus mimotival-dolgot, tedd valami megjegyzest a koromra (22 voltam akkor, a csaj szerintem 24 lehetett max), majd kiviharzott, hogy dolga van.

Utolag hallottam a visszajelzeseket, hogy nem talalt szimpatikusnak, es ellenem beszelt, de a ket vezeto meg latta bennem, amit latni kellett - felvettek, s 6 evig ott dolgoztam. A HR-es 2 honap mulva elment a cegtol, es allitolag akiket o ajanlott oda (az en helyemre is probalt valakit), azok sosem huztak 2-3 honapnal tovabb.

Vannak olyan HR-esek, akik szemlatomast kulon foglalkoznak vele, hogy kifejezetten szarok legyenek a szakmajukban :)

Jarics 2013.04.19. 11:30:36

@blash: :-) toronyóra lánccal. :-)

MacChicken (törölt) 2013.04.19. 11:42:18

@paroma: Hmmm. Nekem ugy tunik, hogy nem tudod mi az a HR.
HR = Human resource, azaz emberi eroforras. Egy cegnek vagy van ilyen osztalya, vagy nincsen. Nagy cegek tartanak fent ilyet HR "szakemberekkel", akik jellemzoen az alkalmazottakat keresik es interjuztatjak. Vannak cegek akik nem tartanak fent ilyet, es csak kulsos HR cegeket - fejvadaszokat - biznak meg az alkalmazottak keresesevel. Sot - foleg nyugaton - azok a cegek akik tartanak fent ilyen osztalyt, meg a fejvadasz cegekkel is kapocsolatban vannak. Jellemzoen a kulso HR ceg - fejvadasz - a szerzodeses (contractor) kollegakat hozza, akiket mar a belso HR nem interjuztat. Hoznak alkalmazotti poziciokra is embereket, de azoknak meg a belso HR-en is at kell menniuk.
Tehat minden esetben arrol beszelunk - akar kulsos es fejvadasz, akar belso ember egy cegnel -, hogy HR, azaz emberi eroforras szakember.
Amikor a jelenlegi helyemre kerultem, akkor egy kulso ceg HR szakemberevel interjuztam telefonon, majd ket nap mulva a szakmai vezetokkel. Most valtok szerzodeses poziciorol alkalmazottira, uj interju volt szakmai vezetokkel es egy belsos HR csajjal (csak az eloirasok miatt interjuztattak ujra).

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.19. 11:44:54

@Whave: "Vannak olyan HR-esek, akik szemlatomast kulon foglalkoznak vele, hogy kifejezetten szarok legyenek a szakmajukban :) " - mint pl a blog írója is. olvastam már egy-két bejegyzést hr-esektől, netán fejvadászoktól is (a két szakma külön kezelendő, ahogy fent leírták) és azt kell mondanom rájuk: közhelykirálynők.

bizonyára vannak tipikus emberi tulajdonságok, amiknek a kiszűrésére fontos a hr egy cégnél. buta, bunkó, modortalan embert nem veszünk föl, ez alap. és nyilván nem a szakmai vezető dolga ezeket első körben kiszűrni. viszont attól még nem lesz valaki jó szakember, sem ügynökségnél, sem vállalati oldalon, hogy kiszűri azt, amit az utca embere is ki tudna. a hr-es kislányok tudására márpedig ezekből a blogokból is kitűnően lehet következtetni. a sztorik (amik nem kitaláltak éppen) hihetetlenül közhelyesek, alapvető információkat tartalmaznak minden ilyen blogon. innen is látszik, hogy az illető még életében nem találkozott komplikált feladattal. számára a kiválasztás a post and pray kategóriába tartozik, vagyis arra korlátozza a tevékenységét, hogy felad egy hirdetést és panelkérdésekkel interjúztatja a recepciós és a c++ programozó jelöltet is.

ügynökségi fejvadász vagyok, a hr-es egy külön állatfaj. nagyjából 10-ből 1 érti a dolgát, nem húzza a folyamatot, nem fontoskodik, nem akar okosabb lenni a szakmai vezetőnél. megtörtént eset: a vezérig. interjúzta egy jelöltem, át is ment a faszi. már 4 hete húzódott a folyamat, már csak a személyiségteszt volt neki hátra. azonnali belépő, aktív álláskereső, már számoltam a sikerdíjat. erre felhív a hr-vezető csaj, neki épp nem volt ideje bemenni az interjúra, ezért a jelölt jöjjön le még egyszer (vidéki cég, pesti jelölt). a faszikám közben részt vett egy másik cégnél is a kiválasztásban: nem kell mondanom, a vége az lett, hogy nem várt tovább a kezdeti 4 hét után, elfogadta a másik ajánlatot. na ez az, amikor a hr a szervezet hátrányára van. és ilyen példa millió van.

a blog szerzőjéről gyanítom, hogy nem az egyik vezető ügynökség munkatársa, akkor nem lenne ilyen hr-kisasszonyi magasságokban (ti. az ügynökségi recruiter sima sales-es, nem hr-es).

a gond ott van, hogy a kétezres évek elején kiszabadult egy rakás bölcsész, pszichológus, szociológus p**csa a munkaerőpiacra. és hát mi legyen, ha "szeret emberekkel foglalkozni"? hát persze, hogy hr-es.

na, ennek isszátok a levét.

paroma 2013.04.19. 11:49:42

@MacChicken: Amit te leirsz az a keverese az HR es az internal / external recruitmentnek.
A 2-nek lehet munkakori atfedese, de messze nem ugyanaz. A recruiter hozza be a munkaerot, az HR atveszi es utanna is felelos marad utanna.
Tehat te egy kulso recruiterrel beszelsz es utanna a ceg HR szakemberevel interjuvolsz.

2013.04.19. 11:53:06

@balage_81 reloaded: es a legszebb, hogy az adott cegnel azota nem is tudom, hanyszorosara duzzadt a HR-esek szama, es a szinvonal csak romlik es romlik.

Mielott eljottem, mar olyanok mentek, hogy a konyhaban "razziaztak", hogy miert van az IT-seknek ideje ott kavezni, amikor annyi esti tulorat szamolnak el.

Namost esti tulorat az szamolHATOTT el, aki ugyeletes volt, ugyeletes pedig azert lett az ember, mert az altala tamogatott rendszernek KELLETT, hogy legyen kiemelt ejszakai rendelkezesreallasa is (ilyen aprosagok hogy szamlazasi rendszer komponensei), ergo nem az ment, hogy nappal kave, este meg kulonpenzert munka... de idaig mar nem terjedt az okos buksijuk.

A legjobb a HR igazgato volt, aki (es most nem tulzok) kis talcan, kancsoval, cseszekbe kiporciozva vitette be maganak a kezdo HR-esekkel a teat (amit rajta kivul mindenki kepes volt maganak megcsinalni, tovabbra is multinacionalis telekom cegrol beszelunk, nem egy huberi rendszert idezo allami matuzsalemrol).

Bellagio 2013.04.19. 12:00:07

Ezek voltak a legerdekesebb tortenetek? Ezeket soroltatok egymas szavaba vagva?

Ennel meg a Duna TV akvariumat nezni is izgalmasabb volt.

_Molly 2013.04.19. 12:02:47

@Zabaalint: "Mert az önéletrajzban ugye nem szokott születési dátum lenni. Fake!"

Szakmai önéletrajzban semmi keresnivalója a születési dátumnak.

Farkantoán Chatpartner 2013.04.19. 12:03:56

Az aztán nagyon todományos, tudós dolog ám. Az interjúztatás. Már eleve ott bukik az egész, hogy reménybeli munkatársai véleményére egyáltalán nem kíváncsi a Nagy Tudós. És hogy helyette mire? Hogy a pályázó MIT TUD A CÉGRŐL. ANYÁM...

nigara 2013.04.19. 12:12:48

Nagyon komoly világcégnél a követkzők történtek az interjún:

HR-es 50-es hölgy.
Kérdések: miért mentél arra az egytemre? (Én 40-es vagyok, tehát nem a 30 évvel ezelőtti dolgoktól kellene beszélgetni...). Szüleid mivel foglalkoznak(MIVAN???)
Hanyas is vagy? (WTF???)
Aztán a családi dolgokról - miért váltam el, aztán milyen volt? miért hoztam ezt azt a döntést - volt amikor kifejezetten számonkérően kérdezte!
A gyerekemet hogyan nevelem és miért volt ez vagy az.
Itt már tényleg rá akartam borítani az asztalt, csak azért nem tettem, mert egy jó ismerősöm a cégnél dolgozik, ezt a HR-es is tudta.

Ha bármi jogi fórum lenne, biztos elmentem volna ügyet csinálni belőle.

MacChicken (törölt) 2013.04.19. 12:16:24

@paroma: Van olyan recruiter, aki HR szakemberekkel dolgozik legtobbszor olyan cegeknek, akiknel nincsen belso HR. Van olyan recruiter aki semmi massal, csak CV-k begyujtesevel es a kovetelmenyek valamint CV adatok alapjan minimal eloszuressel foglalkozik, minden mast a foglalkoztato intez. Van olyan - pl. itt -, hogy van belso HR, van kulso ceg HR szakemberekkel, es megosztjak a melot. A kulso ceg alapvetoen a fejvadasz, de HR szolgaltatasokkal egyutt. Ilyen van Magyarorszagon is, voltam tobbszor interjun HR-esel fejvadasz cegeknel. Ezek a "nagyobb nevu" fejvadasz cegek. legtobbszor olyan jol meno IT cegeknek vegeznek munkat, akik meg tudjak fizetni a szolgaltatasaikat es nem tartanak fenn sajat HR-t.
Hidd el, HR szakember nem csak cegen belul HR osztalyon dolgozhat.

Bloodscalp 2013.04.19. 12:19:55

a témából adódóan várható volt hogy beesik
jópár munkaidőben netező profi hr-es(nem díszpicsa, akit a főnök kurogat), és megszakérti a dolgot:)

MacChicken (törölt) 2013.04.19. 12:21:06

@Whave: Sajnos Magyarorszagon ha valaki egy minimalis lehetoseget kap arra, hogy donteseket hozzon, akkor rogton azt gondolja, hogy mindenki felett all es vilagot kell megvaltania. Pedig dehogy.
Ezert is neznek ki a magyarorszagi cegek ugy ahogy, ezert is ertekelik az arroganciat es nagykepuseget vehemencianak es talpraesettsegnek, ezert szenvednek normalis emberek olyanok alatt es mellett, akik semmihez nem ertenek, de az interjun a HR "szakit" meg tudtak gyozni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 12:22:31

@WildBear: Itt a nagy digitális bennszülött Y és Z generáció, erre kiderül, hogy nem tudnak e-mailt írni? Tipikus...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 12:25:35

@paroma: Láttam már olyat, hogy külsős volt a cég HR-ese és olyat is, hogy egy nagyobb cég megvett egy kisebb (4-5 fős) fejvadász céget, hogy könnyebben tudjon új munkaerőt találni.

almosvandor · http://vilagvegeutan.blog.hu 2013.04.19. 12:42:44

A HR-seket régen személyzetisnek hívták és párttagok voltak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 12:43:38

@MacChicken: Jobb cégeknél a fejvadászok specializálódnak és van legalább szakirányú diplomájuk vagy szakmai tapasztalatuk. Például aki pénzügyi területre keres jelölteket, annak van közgazdász diplomája, aki IT területre, annak meg informatikai.

BannD 2013.04.19. 12:49:23

Még nem olvastam el a kommenteket, előfordulhat, hogy linkelte már valaki, na de:

www.youtube.com/watch?v=ax-hT_QstcE

MacChicken (törölt) 2013.04.19. 12:53:22

@Távmunka blog: Ez erdekes, kaptam emailt, hogy irtal nekem, de itt nem latom. Mindegy...

A szakiranyu vegzettseg a legtobb esetben nem eleg ahhoz, hogy valaki egy tapasztalt embert interjuztasson. Szerintem ezt meg kell hagyni a szakmai vezetoknek es a kollegaknak. Nekem is van sokfele vegzettsegem, de amivel nem foglalkoztam napi szinten, ahhoz mar vajmi keveset konyitok.
Nagyon sok fiatal kijon az egyetemrol es mar rogton meg akarja valtani a vilagot. Sajnos mostanaban nem sok onkritikat tanulnak, a diploma megszerzese szamukra azt jelenti, hogy rogton mindenhez ertenek. Lattam mar erdekes dolgokat ujoncoktol. Olyanoktol, akik nem kerdeztek, hanem belevagtak a lecsoba. Tapasztalt szakiknak adtak hosszu idore romeltakaritasi munkat. :)

MacChicken (törölt) 2013.04.19. 12:53:57

@Távmunka blog: Na kozben megjelent a kommented is amit nekem cimeztel.

fermion 2013.04.19. 13:04:44

Egy egyszerű kérdésem lenne:
Ha adott egy cég ahol egy munkára keresnek egy adott végzettségű embert ,mondjuk keresnek egy mérnököt aki majd besegít a tervezési munkákba amivel a cég foglalkozik .Jelentkezik a munkára n db mérnök.A megfelelő kiválasztását annak a vezetőnek kellene elvégezni aki tudja ,hogy mire akarja használni a jelentkezőt hisz az idő pénz így a legalkalmasabb személyt aki a legrövidebb időn belül hasznot hajthat a cégnek azt csak is ő találhatja meg azzal ha az interjún ad egy olyan szakmai feleadatot amiből kideröl a jelentkező alkalmassága vagy épp alkalmatlansága.
Nem értem ,hogy a cégek családtagot, vagy élettársat keresnek amikor dolgozót keresnek?Az adott munka szempontjából (aminek a lényege ,hogy pénzt termeljenek) semmi se olyan lényeges mint az ,hogy az illető kompetens-e szakmailag vagy sem!
motiváció,életrajz,stb......minek?
Sose mennék el egy olyan interjúra ahol egyből nem a szakmai vezetővel egyeztetnék az adott munkáról.
Az idő pénz mindenkinek!!!!!!!
Ha megfelelek és profitot termelek a cégnek és ő ezért fizet nekem .....mindenki megkapja amiért szerződtünk.Na de ennyi .....munka van és azért a javadalmazás,nem vagyok családtag vagy élettársa a cégnek!Mi köze ahhoz ,hogy miként és kivel élek és mi a hobby-m,stb!
Motiváció=pénzt keresni !
Komoly agybajuk van azoknak akik ennél többet várnak egy dolgozótól!
Aki belemegy az idétlen játékukba az megis érdemli ,hogy hülyét csináljanak belőle!

káposzta 2013.04.19. 13:08:39

Sajnos el kell fogadni, hogy 100 HR-esből 90 ostoba picsa/fasz, 8 nagyjából értelmes, de szarul végzi a munkáját, és 2 az, aki tényleg jó. Bérszámfejtőknél/egyéb HR-es kisegítőknél még ennél is rosszabbak az arányok :D

Peetee 2013.04.19. 13:16:48

Amikor én legutóbb a HR-el kapcsolatba kerültem, az egy "fordított" kétlépcsős interjú volt.
Nagy cég vidéki irodája én is itt élek.
Először mentem ide a szakmai interjúra, és ez után Budapestre az "általánosra".
Ezért volt "fordított".

Szakmailag megfeleltem, a bért is megbeszéltük, mert a vidéki iroda vezetőjének volt a hatásköre, mehetek, várnak, itt fogok ülni. irodavezető megbeszélte a HR-el, hogy találtak ember, megy fel X napon, ha akarja interjúztassa, de léptessen be.
Felmentem, egy nebáncsvirág' külsejű 35éves hölgy fogadott, leültünk, beszélgettünk ~1órát, kérdezett a cégükről, rólam, politikáról, közéletről, iskoláimról. Úgy éreztem jól ment, nem voltam ideges, mert szakmailag oké volt minden, nem volt miért aggódnom.
Intéztem tovább belépést. Beléptettek. Másnap mentem dolgozni.
kb. 3hét után jön Levente az irodavezetőnk, hogy gond van, a HR szerint érzelmileg labilis vagyok, gy nem alkalmas a munkára. Kicsi iroda 6-8an dolgoztunk, 3hét alatt gond nélkül beilleszkedtem, szó szerint kiröhögte Levente a HR-t, de nem tudott mit tenni, felfüggesztett.
Kaptam 8munkanap (majdnem 2hét) fizetett szabadságot, mire átverte a HR-en, hogy ő márpedig engem akar alkalmazni. Végül ő nyert, 6. éve vagyok a cégnél, bármiféle konfliktus nélkül. sosem verekedtem életemben (gyerekként se), boldog párkapcsolatban élek 11éve....de ugye ő megmondta, hogy érzelmileg labilis vagyok....a marha.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 13:18:14

@MacChicken: Ismerős a mindenhez értő pályakezdők képe, találkoztam már én is eléggel. Ilyen szempontból India a csúcs, ott egy huszonéves frissen diplomázott is 4-5 oldalas önéletrajzot ír, hogy mi mindenhez ért :)

Azt akartam mondani, hogy a HR ügyintéző OKJ vagy bármilyen bölcsész szakot végzett HR-es kislányoknál azért vannak sokkal profibb HR-esek és fejvadászok is, de őket csak a legjobb cégek alkalmazzák. Ha csak 1-2 év gyakorlata is van az adott szakterületen, akkor is fényévekkel jobban tudja megítélni a jelöltet annál, aki egész életében csak interjúztat, cafeteriát rendel és kávét főz.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 13:19:43

@MacChicken: A komment elküldése után nálam sem jelent meg azonnal.

BannD 2013.04.19. 13:44:46

Amúgy érdekes, hogy bármely random posztnál amelyben szerepel a "HR" szó -lett légyen az egy vicces állásinterjús anekdotázgatós-, úgy a 10. komment környékén kötelező jelleggel beindulnak a HR-fikázó közhelypanelek, egymásra licitálva. Nem vagytok egy kicsit frusztráltak kedves álláskeresők ezen a szép tavaszi napon? :) Vagy tényleg ennyire szar lenne a helyzet?
Nem, nem vagyok HR-es, és fideszes sem.

fermion 2013.04.19. 13:49:37

@Peetee: Tényleg nagy marha vagy nagy....lehet !:D
Reméljük nem lesz legközelebb de ha netán...akkor ilyen esetben ha hülyeségeket kérdez egyből kérdezz vissza:És ön?!Ha ez a játék nem tetszik a hr-nek akkor védekezésül mondhatod ,hogy a cégről érdeklődsz ,hisz akkor ott, a hr-s a cég!:DDDD

fermion 2013.04.19. 13:50:50

@BannD: Egyikse?Megvan,nem vagy idevalósi!:D

BannD 2013.04.19. 13:55:47

@fermion: xD Vidéki suttyó vagyok, itt még fával fűtünk és megesszük egymást. Egyébként mi az a fidesz? Mindig mindenhol, a legártatlanabb cukismacskás posztnál is előkerül, gondoltam beírom, hogy tájékozottnak tűnjek. :)

fermion 2013.04.19. 14:04:37

Nehezett kérdeztél...egy biztos: nem egy vasárnapi leány egylet!:D
Lehet ,hogy foci csapat...mostanában egyre gyakrabban nőnek ki a földből stadionok.:D
Ebben az országban mindenki vidéki.....csak van aki szégyenli !:D
Van fátok és kajátok?Jó nektek!:D
Ha nem nagy kérés a csontvázat küld el nekünk ,hogy csontlevest legalább főzhessünk!:D

BannD 2013.04.19. 14:08:07

@fermion: Óha, kezdek felhomályosulni, köszönöm! :) A csontvázat? És a kutyik mit esznek? :O

BannD 2013.04.19. 14:15:02

Mielőtt szétoffolnánk ezt a mérsékelten szórakoztató, kiváló posztot; az alábbi visszatérő motívumokra gondoltam, a teljesség igénye nélkül:
"Idióták az élet-halál urai"/"Inkompetens szociológusok állást foglalnak szakmai kérdésekben"/"A főnök kúrja"/"Elemi nyelvtani hibákat vét, de angolul akar társalogni"/"A kávémat sem bíznám rájuk" etc. (o:

fermion 2013.04.19. 14:15:09

Nincs mit!:)
A kutyák?Nos nálunk 4 lábú már rég nincs amióta megnyíltak a kínai kifőzdék!:)
Mi itt márcsak egymást ugatjuk vagy a teli Holdat ,mert éhesek vagyunk!:D

fermion 2013.04.19. 14:19:40

@BannD: szép csokor de miért gond ez neked ,hogy ilyen közhelyeket írnak?
Az alapvető baj nem ez !A magyaroknak egy bajuk van:senkit nem utálnak annyira mint a magyarokat!
Ismered a poklos viccet?Na az erről szól!

blash 2013.04.19. 14:21:04

@mirx: így már érthető

nál 2013.04.19. 14:24:33

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Hát pedig nekem is összeszûkül a pupillám tôle, és amellett, hogy baromi éhes leszek, folyamatosan kell innom is, mert nagyon kiszárít.
Ha pedig a papír hosszú volt vagy roll, akkor azt nagy valószínûséggel nem sima cigihez használják.

mirx 2013.04.19. 14:24:50

Amúgy a posztolónak a humora és a helyesírási-fogalmazási készsége nagyjából azonos szinten vannak...

nál 2013.04.19. 14:27:12

@Don Quixote de la Ferko:
A "relax" meg a relaxáció sem ugyanaz. Nem relaxációt írt, csupán a "lazítás" szó helyett azt írta, hogy "relax". Felesleges kötekedni.

BannD 2013.04.19. 14:28:50

@fermion: Nem gond, csak megjegyeztem, mert feltűnt. Akár még igaz is lehet.
Amire reflektáltam, az nagy vonalakban pont az, amit írtál. Itt fejekben van a gond. Na megyek megmetszem a fákat, mielőtt valami multi HR részlegén lövöldözni támadna kedvem. :P

fermion 2013.04.19. 14:33:44

@BannD: jó munkát!
Egy tanács így a végén:
a hr-s a főnök nyula......házi nyúlra nem lövünk!:D

fermion 2013.04.19. 14:57:16

Egy hr-től kérdezném:
Tisztában azzal ,hogy mi a kölönbség egy interjú és egy randi között?
Ha nem tudja mi a randi csak szóljon és kisegítem a definiálásával!:D

KarrierCafé 2013.04.20. 13:26:59

Köszönöm a sok kommentet. Nagyon elszomorító, hogy Ti is találkoztok hasonló történetekkel, az pedig még inkább, hogy ilyen a HR megítélése. Sajnos magam is tapasztalom, hogy rengeteg probléma van ezen a területen, de bízom benne, hogy azért léteznek olyan szakemberek, akik tényleg minőségi munkát végeznek és Ti céljaitokat is szolgálják.

A fikázóknak pedig annyit üzennék: ahelyett, hogy több száz blogon osztanák az észt névtelenül, alkossanak valami jobbat, amit mi is véleményezhetünk.

KarrierCafé 2013.04.20. 13:32:27

@balage_81 reloaded: Klassz ügynökségi fejvadász lehetsz

gabcigirl 2013.05.21. 10:54:32

@Achilles:

Szerintem a HR valahol egy mesterséges akadály a kvalifikált álláskereső és a cégek között. Kicsit úgy, mint a lakás adás-vétel folyamatában az ingatlanos :S

gabcigirl 2013.05.21. 10:57:38

@KarrierCafé:

Munkám jellegénél fogva sokszor vagyok kénytelen a legkülönfélébb HR-esekkel kommunikálni. Fenti előítéletek sajnos egytől-egyig megalapozottak:S

Véleményem szerint HR-esnek kellőképpen, ostoba, közhelyes, nem eléggé tájékozott, de magukat baromi okosnak érző és hatalmi pozíciót módfelett kedvelő egyének valók.

Bambano 2013.05.26. 16:52:57

@Zabaalint (törölt): gyengébbek kedvéért tisztességes horoszkóphoz kell az aszcendensed is, amihez meg óra:perc is kell a születési időpontodból. tehát nem, szokványos önéletrajzból nem lehet rendes horoszkópot csinálni.

a poszthoz: ugyanezt elkövették velem szemben is, hogy a hr-es picsa megnézte a születési dátumomat, megmondta a jegyemet, majd ott helyben rögtön megcsinálta a horoszkópomat és ez alapján el is utasított. ezzel csak két szakma szabályait szegte meg, de mit számít, hiszen ő egy huszonéves picsa, a szakma királya.

okl.szakfordító 2013.05.27. 17:16:52

@Bambano: "ugyanezt elkövették velem szemben is, hogy a hr-es picsa megnézte a születési dátumomat, megmondta a jegyemet, majd ott helyben rögtön megcsinálta a horoszkópomat és ez alapján el is utasított. ezzel csak két szakma szabályait szegte meg, de mit számít, hiszen ő egy huszonéves picsa, a szakma királya."
Komolyan érdekel: szó nélkül hagytad, hogy ilyen gyalázatos módon elutasítson?
süti beállítások módosítása