30337_munka-kilatastalan-300-d0001DF9D6402606ddebc.jpgAhogy idősödöm, egyre fontosabbnak érzem, hogy tisztában legyek a jogaimmal. Nincs ez másképp a munka világában sem. A legfontosabb szituáció, amikor mindenképp érdemes kutakodnod a jogszabályok között, a felmondás időszaka. Ha nem vagy képben, könnyen válhatsz kiszolgáltatottá. A legtöbb jogszabály száraz és bonyolult. „Googlizással” pedig nem biztos, hogy a legfrissebbeket leled meg. Mellesleg rendkívül időigényes- Nekem elhiheted. Most, hogy jobban belefolytam ebbe a témába a munkám során, megpróbáltam összegyűjteni érthetően mindent, amit tudnod érdemes.

A munkaszerződés felbontását mindkét fél kezdeményezheti. A kezdeményezőnek feltétlen írásban kell jeleznie a szándékát. A neten számtalan formanyomtatványt találhatsz hozzá. A következő három pontban ismertetem a felmondás három, Munka Törvénykönyve szerinti útját.

I.Felmondás (régebben rendes felmondásként említették)

A „sima” felmondás esetén két fogalommal kell tisztában lenned. A felmondási idővel és a végkielégítéssel.

A felmondási idő a következőképp alakul a cégnél ledolgozott idő alapján:

 33414_felmondas.jpg

 

A munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató felmondása vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt szűnik meg.

 

A végkielégítés mértéke

 

a) legalább három év esetén egyhavi,

b) legalább öt év esetén kéthavi,

c) legalább tíz év esetén háromhavi,

d) legalább tizenöt év esetén négyhavi,

e) legalább húsz év esetén öthavi,

f) legalább huszonöt év esetén hathavi

távolléti díj összege.

 

Próbaidő alatt nem kell felmondási idővel foglalkozni, egyébként a szerződésben meghatározott az irányadó. Ha Te mondasz fel, le kell dolgoznod a szerződésben rögzített időszakot kivéve, ha a munkaadó van olyan kedves és áldását adja a korábbi távozásra. Amennyiben a munkavállaló mond fel neked a felmondási idő felét köteles elengedni Neked. A bent lévő időarányos szabadságaidról rendelkezhetsz: vagy kiveszed vagy kifizetik neked.

 

Az alábbi esetekben a munkáltató nem szüntetheti meg a munkaviszonyt:

  • a várandósság,
  • a szülési szabadság,
  • a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság,
  • a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint
  • a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap időtartalma alatt

Figyelem! A fentiek csak akkor jelenthetnek védelmet, amennyiben ezekről a felmondás bejelentése előtt tájékoztattad a munkaadódat.

 

II.Közös megegyezés

 

Az első és legfontosabb, ami a névben rejlik: KÖZÖS. Tehát: ha nem egyezel bele, akkor nem kell aláírnod. Ez egy lehetőség, amikor mindkét fél együttes akarata arra irányul, hogy a munkaviszonyt megszüntessék. Ebben az esetben egy közös dátumban egyeznek meg a felek, ameddig a munkavállaló a cégnél marad. Semmi mással nincs teendő, mint a szabadnapok elszámolásával. Ha maradt benn, azt köteles a cég kiadni vagy kifizetni. Te döntesz. Nem kell számolni sem végkielégítéssel sem kötelező felmondási idővel, emiatt kedvelik a munkaadók is.

A munkavállaló számára általában előnyös a közös megegyezéssel történő felmondás, mert így a munkáltató általában magasabb juttatásban részesíti, mint más munkaviszony megszüntetési formáknál. Az ilyesfajta megszüntetés tekintetében mindkét fél jobban járhat, mintha az egyszerű felmondást választják. Akkor válaszd ezt az utat, ha semmivel sem jársz rosszabbul, mintha a felmondást választod.

 

III.Azonnali hatályú felmondás

 

Azonnali hatályú felmondást mindkét fél kezdeményezhet, ekkor azonnal megszűnik a munkaviszony.  Az okot első lépésben világosan, tényszerűen meg kell indokolnia a kezdeményezőnek, írásban. Nem olyan könnyű azonban egy ilyen indokot találnia főleg a munkavállalónak a munkaadóval szemben. A másik fél által tanúsított magatartásnak három feltételt kell együttesen megvalósítania: a kötelezettségszegő magatartásnak lényeges kötelezettséget kell érintenie, azt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul kell megszegni, valamint jelentősnek kell lennie.

A munkavállaló számára az a legkedvezőtlenebb eset, mert a munkavállalót ilyenkor nem illeti meg végkielégítés és mivel ennél a munkaviszony megszüntetési formánál a felmondási idő fogalma eleve kizárt, ezért a munkavállaló gyakorlatilag egyik napról a másikra távozni kényszerül.

Ha a munkaadó olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi (pl. nem fizeti ki a béreket, testi épség veszélyeztetése stb…) a munkavállaló is kezdeményezheti ezt a módját a felbontásnak. Jogszerű munkavállalói azonnali hatályú felmondás esetén a munkavállaló nem kerülhet hátrányos helyzetbe, és így a Munka Törvénykönyvében felsorolt juttatások maradéktalanul megilletik. A munkáltató - a munkavállaló elmaradt bérén és egyéb járandóságain túlmenően - köteles annyi időre járó távolléti díjat a munkavállaló részére kifizetni, amennyi a munkáltató felmondása esetén neki járna, továbbá megfelelően alkalmazni kell a végkielégítés szabályait is. Mindezek mellett a munkavállaló követelheti a felmerült kárának megtérítését is.

 Az azonnali hatályú felmondást azonban nem szívesen használják a gyakorlatban, mert könnyen perré fajulhat.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://karriercafe.blog.hu/api/trackback/id/tr105124908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása