Az egyik hegymászó ismerősömtől hallottam a napokban egy érdekes történetet. A Mount Everest kapujához állítólag Lukla környékéről egy rozoga kisrepülővel lehet eljutni. A magasság, 2860 méter sem elhanyagolható, de a kifutópálya csak az igazán veszélyes: mindössze pár száz méter. Kizárólag Istenre és a pilóta technikájára hagyatkozhat a gép körülbelül 20 utasa, miközben a lenti szakadékban még szemügyre is vehetik a szerencsétlenül jártak maradványait. Ami mégis a legérdekesebb: a gép szemet kápráztató légi utas kísérői. A hegymászó férfiak szinte észre sem veszik a veszélyt, annyira leköti őket a mentolos cukorkát osztogató aktuális hölgy. Kétségtelen: az itt dolgozók talán a keleti világ egyik legveszélyesebb munkáját végzik…

No de mi újság kis hazánkban? Eljátszottam a gondolattal, hogy mi mit tekintünk igazán nehéz munkának. Magyarország 10 legveszélyesebb munkája következik. Szerintem…

 5144.jpg

1.Haditudósító

Szerencsére minket jelenleg nem érint háború. Egyesek mégis önként vállalkoznak arra, hogy a háború sújtotta országok eseményeit elérhetővé tegyék számunkra. A közvetlen életveszély miatt őket sorolnám a lista első helyére.

2. Hivatásos katonák

Jó fizetés és adrenalin fejében szolgálják a hazánkat a háborús terültre vezényelt hivatásos katonák. Bár közvetlen közelharcban ritkán vesznek részt, folyamatosan életveszélynek vannak kitéve.

3. Tűzoltó

Kétségtelenül alul van fizetve ez a munkakör, pedig a tűzoltók nap mint nap a vásárra viszik a bőrüket, hogy életeket és értékeket mentsenek. Szerencsére ritkán hallani igazán nagy veszélyről, emiatt a tűzoltó a harmadik helyre szorult.

4. Bányász

A magyar bányáknak már többnyire leáldozott. Elvétve azonban még találkozunk ezzel a kifejezetten nehéz fizikai munkával, melyet a sötétben, a föld alatt is végeznek. Köztudott, hogy ráadásul ez a munka a légzőszervi betegségek melegágya.

5. Alpinista

Esőben, szélben kötélen lógni magas irodaházak tetején. Nem egy álommeló. Elég egy rossz mozdulat vagy a másik mulasztása és garantált a sérülés.

 6. Állatidomár

Hazánkban is van hagyománya a (vándor)cirkusznak. Amellett, hogy nem egy állandó, kényelmes életmód, az állatidomár még az állat okozta sérüléseknek is ki van téve.

7. Taxisofőr

Ha meg akarják keresni a betevőre valót hétvégén és éjjel is dolgozniuk kell. A közlekedésből származó balesetek mellett azt sem lehet tudni, hogy mikor száll be egy erőszakos utas melléjük.

8. Kaszkadőr

Bár a legtöbb magyar kaszkadőr külföldön dolgozik, az itthon forgatott filmek veszélyes jeleneteit is örömmel vállalja.

9. Vegyipari munkás

A szervezetre ártalmas anyagokkal munkát végzők helyzete szintén nem könnyű. Elég egy óvatlan pillanat vagy az előírások hanyagolása és már jön is a baj.

10. Villanyszerelő

Népszerű munka hazánkban, mégis fokozottan veszélynek van kitéve mindenki, aki villamos árammal babrál.

A bejegyzés trackback címe:

https://karriercafe.blog.hu/api/trackback/id/tr375528375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hekhekhekhekkinen 2013.09.23. 10:00:49

Nagyon szúrja a szemem, hogy itt is futtatják a taxisofőröket.

Azt hiszik magukról, hogy ők valakik...

Minden normális országban a társadalom legaljából kerülnek ki a taxisofőrök. A legfejlettebbekben egyenesen importálják a feketelábúakat ehhez a "szakmához".

Ehhez tartsuk magunkat.

Dr_utcai_arcos 2013.09.23. 10:02:45

Ezzel kicsit vitatkoznék, mondjuk egy villanyszerelőnél sokkal kevesebb esély van arra -ha minden biztonsági előírást betart-, hogy előugrik az áram a vezetékből, mint, hogy az igazoltató rendőrre fegyvert rántanak. Csak azért mert árammal dolgozik, azért még nem biztos, hogy életveszélyes a munka. Ezzel az analógiával a fából kiugró motorfűrész bármikor letépheti a favágó lábát, a vasolvasztárról meg ne is beszéljünk, mert ott meg abban a pillanatban hamuvá égne ha beleesne. Ugyan ez a vegyipari munkásokra is igaz.

Reggie 2013.09.23. 10:16:59

@Dr_utcai_arcos: Meg a prostit is nagyobb valoszinuseggel tamadjak meg, mint a taxist.

2013.09.23. 10:19:31

@hekhekhekhekkinen: Miért, nálunk talán nem a "legaljából" kerülnek ki? :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.23. 10:30:21

Érdemes lenne utánanézni, vannak-e statisztikák arról, hogy a munkahelyi balesetek milyen munkakörben dolgozókat érintenek a leggyakrabban.
Én úgy gondolom, hogy a rendőrök, a tűzoltók és a gyári munkások sérülnek meg a leggyakrabban, de ez csak tipp a hírek alapján.

A magyar katonák közül tudomásom szerint a többség a saját hülyesége miatt halt meg a külföldi missziókon (részegen betontömbnek ment a járművel, nem megfelelően hatástalanították a bombát, stb.)

Bobby Newmark 2013.09.23. 10:43:38

@Online Távmunkás: Jó, mondjuk azért egy arab sufnituning robbanószerkezet esetében ember legyen a talpán, aki ránézésre egyből helyesen megmondja, hogyan kell megfelelően hatástalanítani...

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.23. 10:50:20

Onnantól kezdve hiteltelen az egész, hogy a rendőr nincsen köztük, miközben a katona igen, holott a missziókra önkéntes a jelentkezés, addig a rendőr nem dönthet, hogy kimegy-e az erőszakos bűnözőket megfékezni.

A felsorolás ráadásul könnyen szétválasztható két típusra, az egyiknél az előírások betartásával nem lehet baj, a másiknál, ilyen pl. a katona, haditudósító, tűzoltó, lehet.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.23. 10:55:25

@Bobby Newmark: Csak azért elég gáz öntelt vigyorral az arcán felrobbani és utána a helyettesítésére küldött tűzszerész is ugyanezt a hibát elkövette ugyanott...

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.23. 11:15:04

Rendőrök, katonák, ugyanmár...

Az építőipari munkások halnak meg a leggyakrabban.

Bobby Newmark 2013.09.23. 11:55:41

@Online Távmunkás: De gondolom nem ugyanazon a bombán... :P

Python2409 2013.09.23. 13:23:22

@Online Távmunkás:

Nem voltál ott,nem tudhatod,mi történt.
Sőt,gyanítom,Afganisztánban sem jártál.
Több tiszteletet az elesettek iránt!

Üdv!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.23. 13:29:05

@Bobby Newmark: Ugyanazon a téren, persze pár méterrel arrébb :)

Mészáros Laci 2013.09.23. 13:46:32

Jók a commentek, a "hétköznapi" szakmák között tényleg lehetne objektív rangsort is felállítani (balesetek száma per a szakmában dolgozók száma), de a szubjektív rangsor izgalmasabb.

Villanyt is szoktam szerelni, vágtam már fát láncfűrésszel (a fa tetején kezdve, darabokban), cserepeztem háztetőt, sokat járok biciklivel (budapesten), szóval sok munkában rejlik valamekkora kockázat.

A "saját hibás" kockázatok csökkenthetők felkészüléssel és odafigyeléssel, de nem nagyon lehet mit kezdeni az "idegen hibával", amikor pl az autópályán dolgozók mellett rendszeresen húsz centivel száguld el egy negyventonnás vasaló, meg ilyesmi.

Mészáros Laci 2013.09.23. 13:47:14

Mindenesetre érdekes poszt-sorozat lehetne a veszélyesnek nevezett munkákról egy-egy bennfentes sztori :)

Mészáros Laci 2013.09.23. 13:49:17

@Online Távmunkás:

Ezt a kommentet még a "tudomásom szerint" sem menti. Kurvára nem tudod mi történik kint. Pofa lapos.

Mészáros Laci 2013.09.23. 13:50:58

@Bobby Newmark:

pláne, hogy a robbantó mobiltelefonnal indította a bombát, pont akkor, amikor a tűzszerész próbált valamit kezdeni vele.

Giuseppe Caldi 2013.09.23. 14:24:13

@Ensiada Arkoveitie: „Onnantól kezdve hiteltelen az egész, hogy a rendőr nincsen köztük, miközben a katona igen, holott a missziókra önkéntes a jelentkezés, addig a rendőr nem dönthet, hogy kimegy-e az erőszakos bűnözőket megfékezni.”

Elvileg. Gyakorlatilag viszont baszik kimenni a rendőr. Ha felhívod a 112-őt azzal, hogy száz cigány kapákkal, kaszákkal, botokkal, láncokkal, bozótvágókkal, szamurájkardokkal felfegyverkezve körülvette a házad, nem küldik oda a TEK-et, hogy lőjék le őket a gecibe, hanem annyit mondanak, hogy zárkózz be, és maradj vonalban...

mekeke 2013.09.23. 21:55:47

Mivel már nincs sorállomány, leszarom, hogy ki miért hal meg saját elhatározásból, tripla pénzért "katonaként" külföldön. Az legyen az ő kockázata. Ismerősöm is "leszolgált" zsíros helyen, majd nyugdíjasként ugyanott maszekba folytatja. Szegény.
süti beállítások módosítása