Egyrészt az egyre szélesedő nemzetközi paletta, másrészt a munkaerő piaci hiányok miatt egyre gyakoribb, hogy személyes találkozás helyett telefonon bonyolítják le a cégek HR-esei az interjúkat. Pár éve fejvadászként még idegenkedve figyeltem ezt a folyamatot. Aztán rájöttem,…

Talán az eddigi bejegyzéseimből is kitűnik, hogy tisztelem a vállalkozó létet és mindig örülök, ha a humán erőforrás területen látok kreatív megoldásokat. Az elmúlt hetekben hívták fel a figyelmem egy kezdeményezésre, amiről úgy éreztem, megérdemel egy…

Több olyan álláskeresővel találkoztam a munkám során, akik rendkívül jó készségekkel és nagy tudással rendelkeztek adott területen, a szakmai vezetők és HR-esek azonban az utolsó (sokszor 4.-5.) fordulókban mégsem mellettük tették le a voksukat. Ráadásul nem is ritka ezen…

A legtöbbször meg tudjuk ítélni a saját teljesítményünket. A kiválasztással foglalkozó szakemberek azonban általában mindenki felé hasonlóan kedves és biztató jeleket igyekeznek adni. Néha tudatosan fedik el a valós véleményüket, hiszen a karrier-tanácsadókkal szemben nekik…

Számtalan cikket lehet fellelni a helyes viselkedéssel kapcsolatban az interneten. Mit fognak kérdezni az állásinterjún, hogy írd meg a CV-d, miként kontrolláld a testbeszéded- hogy párat említsek. Bár már talán unjuk is őket, a valóság azt mutatja, sokan még sincsenek tisztában…

Egy-egy állásinterjú során kb. fél-egy óra áll rendelkezésünkre, hogy „eladjuk” magunkat és meggyőzzük a másik felet arról, hogy több tucat pályázó közül mi vagyunk a legalkalmasabbak a munkakörre. Nyilván a szakmai tapasztalatunkon, a megszerzett okmányainkon változtatni…

süti beállítások módosítása